Frissült a sorszám

Tavaly augusztusban jelentkeztünk be a Gólyahír Egyesülethez, hogy várólistára kerülhessünk az örökbefogadóknál. Akkor azt mondták, hogy 3-4, inkább 4 év a várakozási idő, és megkaptuk a sorszámunkat is, ami akkor volt a 394-es.

A héten egyszer valamiért beugrott, hogy meg kéne nézni. Nem tudom, honnan jött pont most az ötlet, de beléptem a saját oldalunkra, és láttam, hogy 354 az új sorszám :) :) :)

Ez nagyon nagy szó, ráadásul hatalmas meglepetés is, mert elég ritkán frissítik az oldalt annak ellenére, hogy közben persze halad a sor, úgyhogy ez bearanyozta a hetünket.

Ha így haladunk, akkor tényleg meglesz a 4 év, viszont legalább látszik, hogy megy a dolog, és ha máshogy nem egyszer a gólya hoz nekünk egy babát :)

Lélekben már készülünk

Megvan ugye az időpontunk az első konzultációra (február 19.). Titokban mindketten reménykedtünk abban, hogy a tökéletes inzulin eredmények és a meglévő időpont tudatában lesz valami átütő változás, és mégsem kell elmennünk a Kaáli-ba, de sajnos nem így lett. A dolog érdekessége, hogy a középidő utáni egy hét sokkal eseménydúsabb volt az eddigieknél, értem ezt a mellfeszülésre, hasszurkákra, görcsökre, de szokás szerint ez a hónap vége előtt pár nappal alább hagyott, és innen már tudtam, hogy hiába történt valami, ez is egy lesz a szokásos hónapok közül.
Viszont most könnyű lesz megjegyezni az első napot, ugyanis elsejére esett :)

Szóval lélekben már készülünk. Persze nem történik majd semmi extra, de össze kell gyűjteni az összes leletet, amit eddig kaptunk, össze kell szedni a gondolataimat, visszaemlékezni mindenre, ami történt az elmúlt két évben, és összeírni a kérdéseimet. Erre pontosan két és fél hetünk van, úgyhogy bele kell húznunk, mert a konzultáció másnapján elutazunk, és még ahhoz is össze kell szednünk magunkat.

Kacérkodom újra a paleo étrenddel, mert a karácsonyi zabálás után ez a 64 kiló elég megrázó. Pár napja odafigyelek, nem eszem kenyeret, viszont nagyjából ötször annyi zöldség fogy, mint eddig, és másfél kilótól sikerült eddig megszabadulnom.
Két feladat van ezzel kapcsolatban:
1. megtartani a normális étrendet
2. végre megmozdulni, de úgy rendesen

A második a nehezebb. Ha nem lennék ilyen iszonyú lusta dög, akkor nem csak úgy néha jutna eszembe (akkor viszont elhatározom, hogy én leszek a fitness királynő). Ki kellene találnom valami rendszert, és rákényszeríteni magam, hogy mozogjak. Már attól boldogabb lennék, ha napi 10 perc menne. És igazán rajtam múlik, hiszen minden adott. Kardió gép, matrac, súlyzók, videók, minden van. Csak kitartás nincs, úgyhogy erre még edzenem kell.

Az első lépés

Azt mondják, hogy az ilyen első lépéseket úgy kell megtenni, mint amikor leszeded a ragtapaszt. Nem pöcsölni, letépni, túl leszel rajta.
Na én valahogy így voltam ezzel a lombik dologgal is. Az első lépés a bejelentkezés volt, úgyhogy nem tépelődtem sokáig. Ha már egyszer megbeszéltük, hogy megyünk, reggel első doglom volt telefonálni a budapesti Kaáli Intézetbe időpontot szerezni az első konzultációra.
Központi telefonszámot hívtam, az első két hívásnál foglalt volt, úgyhogy már forogtak a szemeim, hogy ha ez így lesz, sosem jutunk be. Ehhez képest a harmadikra felvették, egy szuperkedves recepcióssal beszélgettem, aki felajánlotta, hogy először körülnéz a következő napokban, hátha van lemondott időpont. Ilyet végül nem talált, de még így is teljesen elfogadható időn belül, február 19-re kaptunk helyet.
Semmi fakszni, visszük az eddigi leleteinket, tb kártyát, igazolványokat, és persze a konzultáció díját, ami mivel ez nem állami intézmény, 15ezer Ft. Félreértés ne essék, a procedúra ára érdekel bennünket a legkevésbé, viszont azt azért érdemes megnézni, hogy ez nem egy eget verő összeg, és ezért nem kell hónapokat várni, és ami nem mellékes, nem kell az általam eléggé gyűlölt János kórházba menni, ami szerintem egy lepukkant lepratelep, lehet akármilyen nagy szaktekintély ott mindenki. Sajnos az utóbbi években rá kellett jönnünk, hogy ha emberhez méltó ellátást akarunk, és mindezt időben, akkor zsebbe kell nyúlni. És igen, inkább fizetünk, csak haladjunk.

Nagy levegő, megtettük az első lépést. :)

Gondolkodtam, hogy mi legyen a családjainkkal, aztán arra jutottam, hogy ezt most nem fogjuk elmesélni. Egyrészt mert nekünk is épp elég lesz majd megbirkózni vele, másrészt nem akarom kitenni magam annak, hogy akár naponta jöjjenek a hogy vagytok kérdések, és hogy be kelljen számolnom minden egyes történésről, mert a szülők kíváncsiak. Persze nem rosszindulatúan, csak úgy, aggódóan, izgulnak miattunk. De ez sokszor túl sok. Így marad a hallgatás, és majd ha lesz értelme, eredménye, akkor mesélünk.

Még ízlelgetem: február 19, fél kettőre menni...    Juhúúú, megyünk!!! :) :) :

Akkor most újra

Augusztus nagyon régen volt. Akkor valahogy elengedtem mindent. Abbahagytam a metformint, mert iszonyúan hullott a hajam (a megoldás valóban a met elhagyása volt, viszont szerintem sokat segített mellette a cink+biotin+kovaföld tabletta és az Alpecin koffeines sampon), elegem volt a diétából, melegem volt mozogni, szépen elmaradt minden.
Nincs rá szebb szó, trehány voltam. A reményt persze nem adtuk fel, fel valahogy mégis csalódás volt minden hónap. Még ha tudtam is valahol hátul, az agyam legbelső zugában, hogy nem fog menni. És akkor még jobban elengedtem magam. Megérkezett egy meghívó a Gólyahírtől az első olyan összejövetelre, ahová már mi is elmehettünk, és ott láttuk, hogy a kezdeti 394-es helyett 385-ös a sorszámunk. Ez volt az egyetlen, amin látszott, hogy megmozdult. De tényleg az egyetlen. Ez reményt is adott, és elkönyveltem, hogy mi TÉNYLEG örökbefogadó szülők leszünk. Azt hiszem, innen indult az egész elengedés dolog.
Egyet még kipróbáltam. Sokat adok Szengi Gábor szavára, főleg a D viatminnal kapcsolatos kutatásai miatt, és mivel a közelben tartott egyszer egy előadást, elmentem meghallgatni (azóta a család D3 és K2 vitamint szed), tetszett, amit mesélt, hiteles volt, erőt adott. Persze az előadást nem kerestem, akkor már pár napja foglalkoztatott a paleo étrend gondolata, úgyhogy ezzel szerintem bevonzottam.
Jött tehát a bogár, nekem paleo kell. Belevágtam. Élveztem. Változatosan kajáltam, jobban éreztem magam, fogytam 3 kilót, szuper volt. A paleo egyetlen nem túl jó mellékhatása a székrekedés, de ezt meg lehet előzni sokkal kevesebb olajos mag fogyasztásával, csak én voltam béna. Egy hónapig csináltam, majd a férj megálljt parancsolt, szerintem félt ettől. Azt gondolta, hogy bajom lesz belőle, de lehet, hogy túl lelkes voltam, és attól tartott, hogy belehülyülök. Hallgattam rá, de a nagy mennyiségű D3 vitamint nem voltam hajlandó abbahagyni, és szerintem jól tettem.
Elmúlt az ősz, az ünnepek alatt 3 kilót zabáltam magamra, most nehéz vagyok és testes, ráadásul utálom a tükörképemet. Már megint azon gondolkodom, hogy kéne ez a paleo, de okosabban, mint a múltkor, viszont arra is kíváncsi voltam, mit mutatna egy terheléses vérteszt, ezért múlt csütörtökre bejelentkeztem egy laborba (Budaörs Egészségpont, szuper hely - ha már fizetek a vérvételért és a vizsgálatért, legalább legyen jó, és ez tényleg nagyon tetszett), most is undorító volt a lötyi, de én egy hős vagyok.
Nagyon izgultam az eredmény miatt, ráadásul csak másnapra ígérték, de a Centrumlab rendszerében már benne voltam, így az automata leletküldő már késő este kiküldte. És az eredmény: 0 percnél az inzulin 4,4, 60 percnél 18, 120 percnél 17. Nem tértem magamhoz. Azt hittem, elcserélték, vagy rosszul mérték, vagy más mértékegység, ezért miközben hangosan beszéltem egyedül, keresgéltem a tavalyi leletet, hogy össze tudjam nézni.

Nem tévedtek. A TSH ugyan most 2.72 a tavalyi 2,1-hez képest, de van remény. Az eredményt elküldtem távkonzultációra a MensMentisbe, és ma reggel jött az ítélet:

NINCS TÖBB METFORMIN, ÉS IRÁNY A LOMBIKPROGRAM!

Persze a Pajzs-Komplexet újra szednem kell, hogy a TSH 2 alá menjen, de utamra vagyok engedve, meggyógyultam, csak figyelni kell a kajára és a mozgásra (idén már legalább minden másnap megmozdultam, vagy elliptikus tréneren, vagy Péntek Enikőre), és kész.
Ez egy olyan csoda most, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Nem nagyon szoktak így kiugrani az IR-ből, ez elképesztő. Ráadásul minden nélkül. :)

Ez most új lehetőséget nyitott, ezért ma este már arról beszélgettünk, hogy hogyan tovább. Ha a Pajzs-Komplex hatni kezd, nincs IR, akkor elvileg jöhet a spontán baba is hamarosan, de nem várunk erre tovább.

Megszületett a döntés, holnap időpontot kérek egy meddőségi centrumba. Férj rám bízta a döntést, hogy válasszam ki a helyet. Az igazság az, hogy már nézelődtem korábban, de a rettenetes inzulin eredmények miatt persze szóba sem jöhetett, és amúgy is tartottunk a hormonkezelésektől, meg a kudarctól. De most megyünk, ez tuti.

Órák óta bújom a netet, és minél tovább kutatok, annál inkább erősödik bennem az elhatározás, hogy ebből Kaáli lesz. Egyrészt a BMC futószalag, gyűlölöm az ottani nőgyógyászokat, másrészt nem biztos, hogy végig akarom csinálni a kötelező 5 inszeminációt, a Kaáliban pedig van lehetőség ugrani ezt, már a netes infók alapján, így ez szimpatikusabb. Nem lesz könnyű, sem lelkileg, sem testileg, sem anyagilag (bár ez érdekel a legkevésbé), és ha egyszer bekerül az ember, a tapasztaltabbak szerint onnantól már felpörögnek az események, de már most izgulok miatta.

Innentől a blog egy kicsit átalakul. Szeretném nyomon követni az eseményeket, és a lelkemnek is jót tesz, ha magam vagyok, mégis "beszélhetek", így reményeim szerint sűrűsödnek majd a bejegyzések.

Akkor induljunk :)