Akkor most mi van?

Régen írtam már. Ezt azt jelenti, hogy jól éreztem magam a bőrömben, nem volt túl nagy lelki nyavalyám, amit ki kellett volna írnom magamból.
Elhagytam a gyógyszeremet a hajhullás miatt, majd mikor rájöttem, hogy nem feltétlenül ez lesz a megoldás, és híztam is mindjárt 3 kilót, inkább újra kezdtem. Közben úgy néz ki, hogy a vitaminoktól újra nőni kezdett a hajam. Ez jó.
Többször megbeszéltük férjjel, hogy igazából lehet, hogy ez egy nagy harc, bele is halunk néha, de ha jól megnézzük az ismerőseinket, legnagyobb részük élete baromira nem kellene. Mert nekünk jó. Jól élünk, hiszen imádjuk egymást, elérjük az apróbb, nagyobb céljainkat, fejlődünk, nincsenek kenyérgondjaink, vannak viszont barátaink, szuper a hobbink, szóval inkább mások akarják a mi életünket élni. Még akkor is, ha nincs benne baba. Már annyira elmentünk ebbe az irányba, hogy teljesen elengedtük a gyerekkérdést, mindössze annyit tettünk, hogy bejelentkeztünk egy alapítványhoz.
Aztán jött egy gondolat. Hogy azért mégis meg kéne nézetni egy dolgot, hogy van-e olyan baktérium a szervezetemben, ami hegesedést, korai vetélést okoz. Úgyis aktuális volt egy rákszűrés, úgyhogy bejelentkeztem a dokihoz, és a kapott időpontban meg is jelentem.
Most minden oké volt, a doki felkészült, elég időt szánt rám, átbeszéltünk mindent. A nagy baj az volt, hogy ultrahanggal is ellenőrzött minden apróságot, és mivel épp középidőben voltam, ott figyelt egy szép petesejt, kábé két napra a tüszőrepedéstől. Minden más tankönyvi, tehát minden alkalmas lett volna arra, hogy azt mondjuk, sikerült. A doki olyan lelkes volt, hogy mindjárt ki is nyomtatta nekem a képet, a kezembe adta, hogy ez itt a babánk egyik fele, tessék hazamenni, és tenni érte. És meglátom, jó lesz.
Na ezt nem kellett volna. Kézzel fogható, szemmel látható kapaszkodót adni a kezembe. Mert ettől én még azt mondtam, hogy nekem marha jó, és el is hittem. De ma reggel, amikor azt láttam, hogy megjött, azért mégis előtört belőlem a mérhetetlen csalódottság és szomorúság, ami már nagyon régen nem.
Nem akartam ezt. Olyan jól megvoltam a világomban, már annyira jól felépítettük magunknak, hogy jó legyen. Mindketten. Erre egy lelkes doki, akit egyébként imádok, és jót akart, azt érte el, hogy megint mindketten padlóra kerültünk.
Közben furdal a lelkiismeret, mert férj egész nap úton, én meg reggel azonnal elmondtam, hogy megint semmi, így ő ezzel a tudattal megy neki a napnak (persze, én is, de nem vezetek, nem tárgyalok). Várhattam volna estig. De hogyan?

Sehogy sem jó. Nem akarok dolgozni, inkább visszamennék aludni, álmomban úgyis a nagyjából hároméves lányommal pizzáztam valahol. Most azt akarom álmodni tovább.

De közben nem tehetem meg, hogy befelé forduljak. Már csak azért sem, mert ha férj végigcsinálja a napot, akkor nekem is muszáj. 

Erős leszek. Mert jó életünk van.

Hajhullás és metformin

Amikor tavaly év elején kiderült az IR, összesen két dologgal küzdöttem: a túlsúllyal és a meddőséggel. Aztán kaptam tanácsokat, diétás tippeket és metformint.

Örültem neki, végre megindult a fogyás, azonnal terhes lettem, elindult valami változás. Viszont egy idő után megjelentek a pattanások az állvonalban, és már jó ideje iszonyatos módon hullik a hajam. A fejtetőm olyan, mint amitől mindig rettegtem: átlátok a hajam között, és kilátszik a fejbőröm. A párnámon, a szőnyegen, a ruháimon, mindenhol borzasztó mennyiségű hajat hagytam, hajmosáskor pedig marékszámra szedtem ki. Eljutottam odáig, hogy úgy állok neki a hajmosásnak, hogy előtte átfésülöm a hajam, kihúzom a kihullott szálakat, zsepire gyűjtöm, majd megmosom a hajam, bebalzsamozom, öblítem, törölközőbe tekerem, és fésülködésnél kiszedem azt a marék hajat, ami még jön.
Iszonyú a látvány, sokszor legszívesebben sírva fakadnék.

Ma kezdtem gondolkozni azon, hogy mi lehet a baj. Aztán szépen lassan összeállt a kép. Vendégünk van, ő is IR-es, de az ő orvosa nem hajlandó neki metet adni. Eredménye egyelőre csak annyi van, hogy fogyott 7 kilót, de még mindig nincs peteérése.
A következő kép, ami beugrott, hogy a tesóm mondta a minap, hogy elkezdett kihullani a haja. Ő márciusban kapott metet.
Aztán gondolkoztam tovább, és leesett, hogy nekem a met előtt dús hajam volt, és egy kicsit sem hullott. Nem voltak pattanásaim, semmi. Mondjuk peteérésem sem, de volt 19 kiló feleslegem. Annyira, hogy az utóbbi egy hónapban már nem csak a hosszú, hanem a teljesen rövid szálakat is elhagytam, és nem nagyon nőtt utána semmi. Egészen mostanáig. És ez a következő darabja a kirakósnak: 1-2 hete trehány módon elfelejtettem bevenni a déli tablettát, néha az estit is. Ma pedig azt láttam, hogy a homlokom felett a hajvonalban van új babahaj.

Na ez volt az utolsó dolog, ami a megoldás felé lökött.

Először persze megpróbáltam tájékozódni kicsit, ha már itt van az internet, mint mindentudó eszköz. Magyarul semmit nem találtam. Itt most épp azt az időszakot éljük, amikor az IR-re az erre specializálódott rendelők és orvosok metformint adnak, és a hármas, vagy most már a négyes kezelést erőltetik. Nincs ezzel semmi baj, de nincs hosszútávú eredmény. Legalábbis a hajhullásra nézve. Mert mindenki azt mondja, hogy ez a betegség következménye, majd javul, ha jobbak lesznek az értékeim.
Ezzel csak az a baj, hogy amikor kicsit javultak, akkor sem hullott kevésbé. Amikor meg visszatértem az Eucreasról a metre, még rosszabb lett. Tehát itt nincs semmi eredmény.

Hiába kerestem magyarul a neten, mégis valahogy előm került egy angol nyelvű oldal, rajta fórum ebben a témában. Elképesztő tapasztalatokat osztottak meg a lányok. A rengeteg hozzászólásból egyértelműen kiderült, hogy a met okozhat ilyen mértékű hajhullást. Sok vélemény volt a met ellen, kevés mellette. Engem meggyőzött. Persze csak mert én is tapasztaltam hasonlót.

Kicsit tovább kutattam a témában, ezúttal már angolul kerestem, mert itthon tényleg semmi eredmény nem volt. Több helyen találtam utalást arra, hogy a metformin drasztikus mértékben csökkenti a B12 vitamin és a folsav szintjét, ez is okozhat nagymértékű hajhullást.

Itt ugrott be még egy dolog: valamiért 1-2 hete újra elkezdtem szedni a Femibion 800 magzatvédő vitamint, ebben épp elég B12 és folsav is van, talán ez is segített.

Ezt a rengeteg dolgot egész este rágcsáltam, megbeszéltem a férjemmel, és arra jutottam, hogy a met tulajdonképpen nem rossz, de elég. Muszáj volt szednem ahhoz, hogy legyen végre normális peteérésem, rendes ciklusom, és normális legyen a súlyom. Ez most beállt, úgyhogy jöhet a külső. Rendbe szedem a hajam és a bőröm.
A napi 3x850 mg Merckformint lecsökkentem nap 1x850 mg-ra, plusz rendszeresen szedem a vitaminkomplexet. Emellett visszaveszek az egész történetből, és legközelebb akkor megyek kontrollra, ha elfogyott a már meglévő adag gyógyszerem a csökkentett adagokkal. Meglátjuk, hogy mit sikerül ebből kihozni. A diétát az elmúlt hetekben szinte képtelen voltam tartani, mindig csak dinnyét ennék, vagy valami szendvicset, amihez brutál mennyiségű paprika van (mindig utáltam a paprikát, most megőrülök érte). A mozgással megálltam a kánikulában, ráadásul most lebetegedtem, de ha nem lesz met, muszáj lesz rendesen mozogni.

És újra álomszép hajam lesz :)

Enikő 4. nap / Popsi és hátizom

A tegnapi után azt hittem, hogy meg sem maradok. Ehhez képest a napi meló után még simán nekiálltam kertet gyomlálni, virágokat átültetni, teraszt rendezgetni, és a férj tanácsára már el is fogadtam, hogy nem szabad minden nap edzeni, de nem hagyott nyugodni a kisördög, és megcsináltam a 4. napi edzést.

Ez is gonosz, de nem volt olyan nehéz, mint az eddigiek. Gondolom most könnyen nagy a szám, aztán holnap majd nem tudok járni a popsi edzéstől, de úgy kell nekem :)

Egyébként meg a legjobb dopping a tükör. Én vagyok a hülye, mert pontosan tudom, hogy valamiért olyan szerencsés az izomzatom, hogy két nap edzés is meglátszik, még akkor is, ha az laza. Most a három nap Enikő edzés után kirajzolódtak a hasamon az izmok, úgyhogy egész nap azzal szórakoztam, hogy ha elmentem a tükör előtt, megnézegettem magam, és örültem.

Na ezért nem hagytam ki a mai edzést, sőt, a holnapit is megcsinálom, és csak a két hétvégi pihenőnapot tartom. Vagy felugrok az ellpitikusra... :)

A mai program:

Gyilkos kardio intervallum

4 körből kettőt tudtam megcsinálni. Nincs is több hozzáfűznivalóm. A gyakorlatsor gyilkos, már gondolkodom rajta, hogy ezt kiváltom 30-40 perc elliptikus trénerrel.

Enikő 2. nap

Ma úgy jöttem-mentem, hogy izomláz van a fenekemben. Nem is akármilyen. Na erre mondom azt, hogy szuper edzés volt, ha már másnap megérzem. Még akkor is, ha csak 20 perc volt az egész.

Mára ez volt a program:

És a feladatok:

1. Lábhúzás-tolás ülve 30 mp
2. Fekvőtámasz – kitár a kar 30 mp
3. Gördülés (keresztbe tett láb közelítése mellkashoz) 30mp/láb
4. Fekvőtámasz – láb behúz test alá 30 mp
5. Ülésben felhúzott láb nyit-zár 30 mp
6. Tricepsz gyakorlat lábhúzással 30 mp
7. Alkartámaszban lenn és fenn nyit-zár a láb 30 mp
8. Női fekvőtámasz lábemeléssel 30 mp
9. Páros lábkörzés hanyattfekvésben (derék a talajon!) 30 mp
10. Alkar-alkar-tenyér-tenyér 30 mp
11. Hasizom gyakorlat bokaérintéssel 30 mp

Megcsináltam két sorozatot. Na eeeeez tényleg brutál kemény volt. Megnéztem most is előre, hogy pontosan mit kell csinálni, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Időközben persze kiderült, hogy a rendes fekvőtámaszokra esélyem sincs, ahhoz még nagyon kislány vagyok, de remélem hamarosan legalább egyet meg tudok csinálni. Addig inkább csak sunnyogok, a dicsekvés még odébb van. De legalább megcsináltam :)

Alattomos kis edzésvideók

Hétfő van, megígértem magamnak, reggel zuhany előtt le is nyomtam az első Péntek Enikő féle videót. Én kis naiv azt gondoltam, hogy áá, ezek csak ilyen kis egyszerű videócskák, alig fog megmozgatni, megcsinálom, minden nap 15-20 perc mozgás, és ha lesz valami eredménye majd örülni fogok.
Hát nem.
Ez az edzés alattomos. Oké, hogy az állóképességem egyenlő egy jól fejlett lajháréval, de azért azt nem gondoltam volna, hogy pár másodperc ugrabugra is kihoz a sodromból, és alig kapok majd levegőt. Emellett persze ott van a formázós rész is, úgyhogy a mai 15 perc alaposan megizzasztott. Annyira, hogy alig vártam a végét (pedig ebben pihenők is vannak), egy nagy pohár vizet, és egy jó zuhanyt. Megkaptam mindent, és zuhany után úgy estem le a kép elé, mint aki elhordott egy egész hegyet.
Ha ezeket a 15-20 perceket meg tudom majd csinálni, király leszek.
Ja, és ami fontos. Jó, hogy van tükör a nappaliban, mert belenéztem, és ahogy korrigáltam a tartásomat, mindjárt megdöglős volt a gyakorlat. Tehát nem lehet kummantani, mert akkor nem ér semmit az egész.

Kis útmutató a videóhoz:

1. Guggolásban 2x nyit-zár, majd 2 mély guggolásból felugrás
2. Testsúly áthelyezés balról jobbra
3. 3 térdemelés – 3 sarokemelés
4. Lábtolás oldalra váltva
5. Kitörés váltott lábbal
6. Mély guggolások
7. Térdemelés oldalra váltva

A videó és az útmutató Enikő oldaláról van.

Megvan!!!

Megérkezett a levél a gyámügytől, hogy jogerős a határozat, ami szerint alkalmasak vagyunk örökbefogadó szülőknek :)
Június 3-tól tehát két évig érvényes az az A4-es, sűrűn teleírt papír, amivel mehetünk az alapítványokhoz, és végre elindulhat valami. Persze ettől még hiszünk benne, hogy nem lesz rá szükség, de ez egy olyan biztonságot ad, amitől nyugodtabban alszunk, és ennek segítségével száz százalék, hogy lesz gyermekünk.

Büszkék vagyunk magunkra, megcsináltuk! :)

Mit mutat a fotó?

Megkértem a férjemet, hogy készítsen rólam fotót, mert a tükörben rendszerint azt látok, amit akarok. Ennek  persze oka volt. A futás nem jött be, az alakom nem tetszik, szerintem túl "puha" vagyok, úgyhogy kell valami alakformálás. Hogy tudjam, honnan indulok, muszáj volt látnom magam.
Gondolkoztam, mi lehet a jó nekem, nézelődtem, végül a szimpatikus szőke lány, Péntek Enikő videói mellett döntöttem. Feliratkoztam, megkaptam az első edzéstervet, és kitűztem a hétfőt első napnak. Azért a hétfőt, mert 1-2 napja még nem tudtam, hogy esetleg sikerült-e végre egy baba. Persze nem, úgyhogy nem kell óvatoskodnom, mehet az alakformálás.

Megnézegettem a kapott videókat, egyelőre nem tűnik nagyon gonosznak, úgyhogy hétfő, és kész. Ennek mennie kell. Ha a dohányzást abba tudtam hagyni, ha át tudtam állni IR diétás táplálkozásra, akkor ezt is meg kell tudnom csinálni, elvileg képes vagyok rá.

Nézzük, hogy állok most:
Nagy has, lógó fenék, hájpárnák itt-ott, ez most 60 kg. A miniatűr melleket márpedig valahogy elő kell szedni, úgyhogy amíg nem tűnnek el a zsírok, addig a melleim is akkorának tűnnek, mint egy múlófélben lévő szúnyogcsípés. Már most gondolkozom azon, hogy kéne bele valami töltet...

Persze nem feledkezem meg arról, hogy 78 kilóról indultam, ahhoz képest ez nagy eredmény, de még messze állok attól, amivel elégedett lennék.

Szerintem innen már nem nehéz nyerni. A kardió edzésekre újra rá kell állnom, ez nap 20 perc elliptikus tréner lesz, mellé pedig akkor jöhetnek Enikő videói.

Első körben ezek lesznek a feladatok:

"A következő gyakorlatokat tehát a következő hó elsejéig végezd becsülettel, kitartóan."
.

	Edzés program	Kezdő	Haladó
Hétfő	Comb+popsi intervall	2 kör	4 kör
Kedd	Brutál has-kar Zóna	2 kör	3 kör
Szerda	Kardió intervallum	4 kör	6 kör
Csütörtök	Popsi+hát Zóna	1 kör	2 kör
Péntek	Has+kar intervallum 2.	4 kör	6 kör
Szombat	-	-	-
Vasárnap	-	-	-

Tetszik a program, nem akar kinyírni egy alkalom alatt, minden testrészre mutat megoldást, és minden nap máshová helyezi a hangsúlyt.
Lemérném magam centivel is, de ez nekem valamiért nem megy. Reflexből behúzom a hasam, vagy nem úgy mérem, ahogy kell, legközelebb nem annyira húzom meg, mint előzőleg, szóval ez sok sebből vérzik. Úgyhogy marad a mérleg és a fényképezőgép, amit nagyjából kéthetente tervezek használni. Vagyis használtatni :)

És TÉNYLEG megcsinálom!

Befagy a fenekem

Komolyan. És nem is értem, hogy lehet ez. Téli gyerek vagyok, imádom a havat, jeget, hideget, telet. Erre most alig vártam, hogy jobb idő legyen, a csukám tele volt már a hosszú téllel. De ez nem minden, mert itt a tavasz, és nekem befagy a fenekem.
Amíg mindenki más pólóban rohangál, én vastag pulóverben készülök fagyhalált halni, és hetek óta tart ez az őrület.

Feldobtam a kérdést a lányoknak az alapítványos csoportban, és rögtön többen is előhozták a pajzsmirigy alulműködést. Van ilyenem, vagyis volt ilyenem, csak trehány dög voltam, és kábé január óta nem szedtem sem a Pajzs-komplexet, sem a D3 vitamint, mert eleinte elfelejtettem, aztán már lusta is voltam. Úgy egy hete valamiért eszembe jutott a Pajzs-komplex, elő is szedtem, azóta rendes vagyok, újra nyomom minden nap.
És itt jön a vonzás törvénye, tuti, hogy van köze egymáshoz a két dolognak. Mármint hogy a lányok szerint ez PM probléma, nekem meg egy hete a semmiből eszembe jutott ez a dolog.

Itt az ideje újra olvasnom A Titkot, és gyakorolni, ami benne van :)

Addig meg jól felöltözöm.

Gyógyszerkérdés

Hogy gyógyszer kell, az nem kérdés. Anélkül nem mentem volna semmire. Nem lenne peteérésem, nem fogytam volna 19 kilót, nem indult volna el egy folyamat.
Viszont a gyógyszer nem játék. Meforallal kezdtem, napi 3x500 mg, fél év után rosszabb eredményeket hoztam, így lett belőle 3x850 mg, majd ugyanennyi Merckformin.
Januártól átálltam a napi 2x Eucreas 50/850-re. Mostanra jutottam el odáig, hogy kialakult a kép a fejemben, valami nem jó. Nem fogyok, folyton fáradt vagyok, nincs kedvem mozogni, kajálni viszont annál inkább, ronda a bőröm, hullik a hajam, most talán még jobban, mint eddig, és most már a rövid szálak is, és nem érzem a tüszőrepedést, talán ez aggaszt a legjobban.

Ez a felismerés vezetett oda, hogy írjak az orvosomnak erről, és távkonzultációban tanácsot kérjek. Szeretem nagyon a Mens Mentis gárdáját, gyorsak, alaposak, és kényelmes velük, mert még a receptemért sem kell bemennem. Jól gondoltam, az orvosom leállított erről a gyógyszerről, és visszaállhatok a régire, a megszokott adagban, hátha újra meglódul valami, és felébredek ebből a félálomból.

Tehát az új kiindulási pont: 60 kiló, tunyaság, hajhullás, fáradtság, ebből kell kihozni a maximumot.

A cél: 55 kiló, fitten, frissen kelni, egész nap gond nélkül koncentrálni, rendszeresen mozogni, és babázni végre. Végre.

Már várom a receptet :)

Amikor tele lesz a csukám...

...akkor aztán jól megtelik, túlcsordul, és le kell írnom.

Megtettem, leírtam a facebook PCOS csoportjába, ami éppen a fejemben volt:

"Mostanra gyűlt össze bennem, úgyhogy elmondom, mit NEM csinálunk a ciklus utolsó napjain:

- nem állunk mérlegre! én függő vagyok, akár napi kétszer is ráállok, na ezt nem kell. pláne mert ilyenkor az a plusz két kiló, ami víz, rendszeresen szívrohamot idéz elő.
- nem veszünk melltartót. minek? holnapután úgyis két számmal nagyobb lesz ránk.
- nem nézünk megható filmeket, reklámokat, nem olvasunk cuki regényeket, mert senkinek sincs szükséges a percekig tartó zokogásra. híradót sem nézünk, mert mostanában egy csomó cuki állat születik itt-ott, mindenféle állatkertekben. majd megnézzük holnapután.
- nem veszünk terhességi tesztet. akkor sem, ha a 33. nap van, és akkor sem, ha ilyenkor már meg szokott jönni. majd ha jövő héten sem, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy "jaj, még olyan korán van, biztos még nem mutatja".
- nem szórakozunk az ovu tesztekkel sem jóstesztként, még akkor sem, ha az íbéjről rendeltünk a múltkor 600 darabot 10 dollárért, és még bőven van belőle. a jósteszt nálunk pláne nem működik. pontosabban mindig két csík van. azon sem lepődnék meg, ha néha három lenne.
- nem kezdünk önmarcangolásba, ha megettünk három kocka csokit, egy zacskó csipszet (én kettőt), két gombóc fagyit, csak mert egyszerűen kellett, és ha nem ehettük volna meg, valószínűleg halomra halt volna mindenki körülöttünk 1 km-es körzetben. lelkifurka helyett lehet futni (na nem nekem), ellipszis trénert tekerni, vagy kinek mit, és kész. holnapután úgyis mindenki megint tök szigorú lesz magához.
- nem tesszük el túl messzire a BB krémet. ilyenkor az én bőröm mindig szebb, de tudom, hogy 2 nap, és jönnek a ragyák, viszont addig is spórolok vele.
- nem nézegetjük a lufi méretűre puffadt belünket, mert megint sírás lesz belőle. csak kettőt-hármat kell aludni, és megint ember formájúak leszünk.

Na, ez nagyjából ennyi, így a nap elején :D Én most fogadtam meg, hogy ezeket nem fogom csinálni legközelebb, mert ezekkel a hülyeségekkel nyírom ki magam, aztán ebből lesz a nyígás, sírás, fogadkozás, összeomlás. És nem, nem tudom az életem minden pillanatát diéta, rendszer, beosztás, számolgatás szerint élni, és - most mindenki nézzen másfelé, aki szuperszigorú magához - nem is akarom. Jár nekem, hogy néha fagyizzak vagy csipszet egyek, mert nem ettől leszek cukorbeteg vagy magányos öreglány, akinek sosem lehet gyereke. Szerintetek?"

Ezzel egy egész nagy lavinát indítottam el, és naaaaagyon boldog voltam attól, hogy a csajok közül rengetegen magukra ismertek, és én lelki takarításnak szántam, mégis sikerült sokmindenkinek szerezni vele néhány vidám pillanatot.

Csak pár hozzászólás:

Hihi :)) Istenem, mennyire jó tudni h nem vagyok ezekkel egyedül XD A 2. 3. 4. 5. pont annyira tipikus nálam!

 Ott a pont!  Ez jól jött így reggel! És igaz minden benne!

 a három csíkon jót röhögtem  

  a mai napom fénypontja volt az írásod. KÖSZÖNÖM!!! :d

Nagyon tetszik amit írtál,magamra ismertem:)))))))) Olyan mint az úttörők 12 pontja,illik megtanulni:)))))) Kellene egy PCOS 12 ( vagy több) :))))) pontja:))))



Már megérte felkelni, igaz? :)

Mélypont

A mélypontjaim többfélék. Van, hogy csak a diétával lesz tele a hócsukám, máskor a babáért való küzdelemmel, sokszor az emberektől kapok agylobot, meg a hülye kérdéseiktől, megint máskor a testemet utálom, aztán a mozgás után nyígok, de közben nem emelem meg a seggem mégsem.
Na most ezt sikerült összehozni nagyjából azonos időbe.

Csak hogy sorra vegyük a dolgot:

• abbahagytam a gluténmentes diétát, mert nem tudtam összeegyeztetni az IR diétával. Ez tök jó dolog, mert legalább felismertem, csak éppen magasról tettem az IR-re is, és gumicukrot ettem grillázsos csokival, mártogatós csipszet melegszendviccsel, és hozzá még egy kis málnaszörpöt, meg hasonló gyilkos dolgokat.
• a futásról ne beszélgessünk. A múltkor annyira büszke voltam, hogy megcsináltam az 5 km-es edzésterv első napját, hogy majd kiesett a májam, erre úgy meghúztam a lábam, hogy napokig alig tudtam menni. Ez így is maradt, se futás, se elliptikus tréner, se callanetics, semmi. Csodálatos eredmény.
• szombaton megsértődtem egy olyan dolgon, amin alapból nem szoktam, vagy csak addig, amíg a Férj elém nem áll vigyorogva, most viszont nagyon leszúrtam, és még majdnem én bőgtem. Ahogy tegnap is, amikor kiderült, hogy ez a nyár sem lesz egyszerű, örülünk majd minden szabad hétvégi napnak, és megint majdnem bőgtem. Én, aki csak akkor szokott, amikor baromira csíp a hagyma. 
• a mérleg egy dög. Nem mondom, hogy normális vagyok, amiért akár napi kétszer is ráállok, de belátom, hogy ez függőség, és nem is vagyok hajlandó leszokni róla, mert így van kontroll. Vagyis azt gondolom, hogy van. Mert ha tényleg lenne, nem zabálnék. De zabálok. Így viszont egy napon belül tudok két kilós eltérést is produkálni, ami másnap reggelre sehol nincs. Nyilván ez víz, amit a sok sós rágcsa visszatart, és szegény szervezetem nem győz megszabadulni tőle, másrészt a ciklus végének közeledte sem segít. Szóval 59 helyett most 60-61 kiló között billegek, pedig már 58 körül kéne lennem. Közben mondjuk sorra teszem el a ruháimat, mert egyre többől fogyok ki, szóval ez a mérleg dolog is fura. Bár ma majdnem lepattant rólam egy ing, ami eddig lötyögött. Az is igaz, hogy mellben is "megcombosodtam", de gondolom ez két napon belül megoldódik.
• nincs energiám. Aludnék, dögölnék a kanapén, szunyálnék délután, semmi lelkesedés nincs, nulla lendület, hogy mondjam még?

És azt hiszem, ennyire legalja már régen volt, és hiába nem akarok eret vágni (a bőghetnékem a semmiből jön, és rendszerint nincs rá okom, lehet egy cuki állat is valami filmen, vagy jó sztori a neten, szóval nem depi ez, azt már ismerem), valami nem oké. 

Úgyhogy most van itt az ideje, hogy beküldjek magamnak egy bazi nagy virtuális seggberúgást, összeszedjem magam, és elkezdjek dolgozni saját magamon, mert szegény szervezetem csak erre vár, az agyam meg szivatja.

Ez kéne. Napsütés, jókedv, fittség, lendület, kitartás. Főleg kitartás.
Kép innen.

Update: a dohányzás nem hiányzik, így a sok feketepont mellé majdnem elfelejtettem bevésni a pirosat :)

Leszokni a dohányzásról

Amióta az eszemet tudom, apu dohányos volt. Nagyjából 5 éves lehettem, alapot ástunk (persze, én is) egy melléképületnek, és úgy gondolta, mekkora nagy ötlet a számba dugni az égő barna szofit. Az volt. Annyira gusztustalan, büdös, fojtó volt, hogy akkor úgy nézett ki, eldőlt a dolog, nem fogok dohányozni.
Ezt tök sokáig tartottam, kb. 24 éves lehettem, amikor úgy gondoltam, hogy ha a munkahelyemen a haverjaim dohányoznak, és én meg amúgy is meghalok az idegtől, ki kell próbálnom, valamiért biztos marha jó lehet. Megnyugtat, ellazít vagy ilyesmi.
Meg is próbáltam, és egyetlen fuldokló köhögés nélkül el is szívtam, pedig előtte soha nem gyújtottam rá. Itt kezdődött a hülyeségem kálváriája. Először csak keveset szívtam, aztán szépen ez felment napi egy dobozra,  amikor olyan helyen dolgoztam, hogy hülyére untam magam. Amikor új munkám lett, szerencsére csökkent az adagom, de csak fél dobozra. Megpróbáltam leszokni, gondoltam az akaratom elég lesz, de ahogy elhatároztam, hogy másnaptól semmi bagó, már a gondolatától is rosszul voltam. Kimaradok a társasági dolgokból, a bagózós beszélgetésekből, mindenből.
Egészen tavalyig ment ez a történet, amikor valahol rábukkantam egy könyvre. Ez Allen Carr műve volt, a Rövid úton leszokni a dohányzásról. Akkor valamiért rögtön jött a bogár, meg is rendeltem, el is olvastam, és már olvasás közben alig vártam, hogy a könyv végére érjek, mert az volt az utasítás, hogy az utolsó szál cigarettát akkor szívjam el, ha végeztem az olvasással. Mire a könyv végére értem, már undorodtam a cigitől, és úgy szívtam el az utolsót, hogy rosszul voltam tőle. Ez megtette a hatását (el sem hittem, hogy ilyen létezik), és hónapokig nem szívtam. Fogalmam sincs, miért gyújtottam rá újra, az tuti, hogy szar volt, büdös, és saját magam előtt is ciki. Mégis elszívtam, és ott elvéreztem. Szépen lassan újra visszaálltam.
Közben a barátnőmnek odaadtam a könyvet, mert ő is érlelte magában ezt a dolgot. Hónapokig halogatta az olvasást, elkezdte, aztán abbahagyta, majd tavaly július 31-én azt mondta, hogy én mától nem, elolvastam a könyvet. Elképesztően büszke voltam rá, közben szégyelltem magam, úgyhogy azt mondtam, hogy én ma már rágyújtottam, úgyhogy holnaptól vele tartok.
Ez így is lett, és olvasás nélkül is hihetetlenül könnyen ment.
Egészen addig, amíg ötödjére is el nem vesztettünk egy babát. Ez úgy februárban lehetett. Akkor rágyújtottam, persze megint szégyenkezve, szinte titokban, és baromi rossz volt, mégis szinte kényszerítettem magam, mert vártam tőle egyfajta megnyugvást, lazulást, bármit, csak jobb legyen.
Az eredmény az lett, hogy egy ideig csak munka után, itthon, kávéhoz szívtam, aztán este a pohár borhoz, aztán reggel a kávéhoz, és kb. 1 hónapja már napközben is. Újra bagóztam a munkahelyemen, miközben iszonyatosan szégyelltem magam a többiek előtt, pláne mert a főnököm karácsonykor még meg is dicsért a kitartásomért. Borzasztó rosszul éreztem magam tőle, mégis szívtam. Mondanom sem kell, hogy a barátnőmnek alig mertem bevallani, aki persze felmentett a helyzet miatt, de szerintem közben mélyen elítélt, vagy sajnált, vagy nem is tudom. Ő persze azóta is kitart, csodálom érte, büszke vagyok rá és irigy.
Pár napja olvastam a blogjában erről egy bejegyzést, pontosabban egy sorozatot, és újra elszégyelltem magam.
Nem elég, hogy alig mozdulok meg, hogy időnként bűnözök a diétámban, hogy nem teszek meg mindent az egészségemért, még a dohányzással is rombolom a saját szervezetemet. Jött a bogár, eldöntöttem, hogy újra olvasom a könyvet, és megszabadulok ettől a rohadék szokástól, végérvényesen.
Megkértem a barátnőmet, hogy hozza el nekem a könyvet, de nem bírtam kivárni, inkább letöltöttem, és amint volt szabadidőm, olvastam, közben alig vártam, hogy a végére érjek.
Ma úgy értem haza, hogy hiába járok csak a könyv felénél, nem csinálom tovább, ma befejezem a könyvet, elszívom az utolsó cigimet, és végeztem. A ház romokban, a mosogató dugig van mosatlannal, a mosógépben a ruhák arra várnak, hogy kiteregessek, de én nekifeküdtem a könyvnek, és rendületlenül olvastam. Pontosan tízkor végeztem, kimentem a szokásos esti kutyázásra, közben meggyújtottam az utolsó cigimet (a dobozban is ez volt az utolsó), és az olvasottakra gondoltam, közben pedig öklendeztem a bagótól.
Erre vártam, kellett ez az élmény. Megszabadulok a mocsoktól, többé nem leszek büdös, mint egy hamutál, nem érzem dohányzás közben, hogy fogyjon már el végre, mert közben már mást csinálnék, nem kell minden hülye feladat előtt mindenképpen rágyújtanom, egészségesebb leszek, fittebb, és szabad.
Minden dohányosnak szívből ajánlom a könyvet, aki meg akar szabadulni a függőségtől. Kicsit agymosós a szövege, de pont ez kell ahhoz, hogy észhez térjünk. Megéri.

Kép innen,  érdemes megvenni a könyvet és a polcon tartani, de itt is elolvashatod.

A Tükör Törvényei

Ezt ma a PCOS csoportban említette az egyik sorstárs lány. Arról beszélgettünk, hogy mennyien vannak, akiknek fogalmuk sincs a betegségünkről, mégis sokkal okosabbak, meg ők majd megmondják a tutit, meg mi aztán tuti hülyék vagyunk, erre hozta fel ezt, úgyhogy kíváncsi lettem.

És most emésztgetem:

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, "én jobban csinálnám", mindent, amit a másikban megváltoztatnék, bírálok, minden, amit véleményezek, az bennem van, önmagamban. Minden, amit én kritizálok a másikban, minden, ami ellen harcolok, az bennem van.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni bennem, rajtam, és ez engem sért, bánt, az nincs feldolgozva, nincs megoldva bennem.

3. Minden, amit mások kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de mindez engem nem bánt, nem érint, akkor ez az ő problémájuk, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

4. Mindent, amit én a másikban szeretek, magamban szeretem, mindez magamban van meg, mert felismerem magam a másik személyében, és ebben egylényegűségünk mutatkozik meg.   

Elkezdtem :)

Tudtam, hogy menni kell, úgyhogy csak valami megfelelő pillanatra vártam. De a megfelelő pillanat tegnap volt. Vagyis tavaly, valamikor márciusban. Az előbb átgondoltam, hogy hol ment el ez az egész mozgás dolog, és rájöttem. Pontosan egy éve és 3 napja történt, hogy elveszítettük a babát, akit úgy vártunk. Emlékszem, hogy amikor a kezembe kaptam a zárójelentést a műtét után, rajta volt, hogy 7 hetes, szívhang nincs. És ezt már akkor sem hittem el. Viszont azóta gondolkodom, hogy csak valami vízió, hogy műtét után, még a műtőben felébresztettek, és megmutatták az eltávolított petevezetéket, vagy tényleg így volt.
Élénken él a kép, hogy fekszem az asztalon, még kómásan, a doki odajön, hoz egy zöld lepedőt, és megmutat rajta valamit, ami kicsi és lilás színben játszik. Még mondott is valami olyasmit, hogy összenövések voltak rajta, ezért teljesen ki kellett venni. Akárhányszor eszembe jut, egyre inkább hiszem, hogy megtörtént.
Utána elmaradtak teljesen az edzések.

A férjem szerint mindennek megvan a maga oka, hogy mi miért és mikor történik. Ha igaza van, akkor talán ez az egy év volt valami haladékféle, vagy felkészülés, vagy nem tudom, micsoda.
Múlt héten lapozgattam egy Avon katalógust, volt benne egy karra csatolható telefontartó. A futáshoz pont egy ilyen kell, nem? Szuper alkalmazást lehet letölteni rá, és zenét is lehet hallgatni közben. Ma megérkezett, tehát a mai a jó nap arra, hogy újra elkezdjem a futást. Nem akartam megint ész nélkül nekilátni, úgyhogy megkerestem azt a programot, amivel a barátnőm tanult futni, ez az Első 5 kilométerem.

Szombatig egyedül vagyok, a férjem Németországban van, így most lehet egyedül gondolkodni, rákészülni, kipróbálni magam, nem érzem úgy, hogy most neki bizonyítok. Munka után hazajöttem, és inkább nem is tököltem sokat, inkább futócuccot húztam, felszerelkeztem a szép új mobiltartómmal (persze nagy rám, át kell egy kicsit alakítani), belőttem a telefont, és nekivágtam. Kis bemelegítés, és hajrá.
Nem volt sok, mert 8 x 1 perc futás, 1 perc séta, de nekem ez volt a világ, mert MEGCSINÁLTAM!!!!!!! :)

Megcsinálom, és ilyen testem lesz :)  Kép innen

Nem leszek hülye, holnap pihenőnapot tartok, és pénteken nekimegyek a következő szintnek :)

Ugye ügyes vagyok?

Futni kéne

A doki már az első találkozásnál elmondta, sőt le is írta, hogy heti 3-4 alkalommal 30-40 percnyi kardió jellegű mozgásra van szükség ahhoz, hogy javuljon az IR. Lelkes voltam. Tényleg. Beszereztem futócipőt, nadrágot, technikai pólót, pulzusmérőt, és el is indultam, minden másnap. Jól éreztem magam tőle, bár a totál tudatlanul, ész nélkül kezdtem bele az egészbe. Nem tudtam, hogy kell megtanulni futni, így aztán minden alkalommal majd' a tüdőm köptem ki. Pár héttel később jött a méhen kívüli terhesség, így a mozgás el is maradt.
Hónapokig lusta dög voltam, a fogyás is alig ment, augusztusban alig 6-7 kilónál tartottam, pedig nem ez volt a cél. Persze nem is csak a fogyás a cél, de ez elég jó mérce lehet. Később a sógornőmnél felfedeztem, hogy az elliptikus tréner csak fogasként funkcionál, így elkértük, hogy kipróbáljam. Jött az újabb lendület, minden nap, minden másnap megvolt a fél óra edzés, ismét jó volt a lendület, tetszett is. Aztán egyszer csak az is elmaradt, most nálunk is csak porfogó a gép.
Tagja vagyok egy PCOS csoportnak a facebook-on, és ahogy olvasom a lányokat, minden egyes nap elszégyellem magam, amiért nem tudok megmozdulni. Alakformálásnak párszor megcsináltam a callanetics edzést, az eredménye szinte azonnal látszott, mégis elmaradt ez is.

Egyszerűen nem tudom, hogy tudnám magam rávenni a rendszeres mozgásra, és fogalmam sincs, hogy mások hogy csinálják, hogy annyira kitartóak. A barátnőm elképesztő, tökéletes példakép, az iszonyat mennyiségű munka mellett mindig talál időt a mozgásra, van célja, és ahogy ismerem, el is éri. Olvasom a blogját, és már neki sem merem bevallani, hogy lusta vagyok, elvesztem a célt, és nem tudom megcsinálni.

A hétvégén parti volt nálunk, össze-vissza ettem mindenfélét, meg is lett az eredménye: iszonyatos vízvisszatartás, plusz két kiló a mérleg szerint, ma kezd helyre állni a dolog, hogy újra betartom a diétát. Egyszerűen kell valami változás. Itt a jó idő, muszáj menni.

Újabb eszközt próbálok bevetni, rendeltem karra csatolható mobiltartót, hogy tudjak zenét hallgatni, hátha az segít. Szerdán megkapom, így már most meg kell ígérnem magamnak, hogy szerda este újra elkezdek futni. Lehet, hogy nagy része séta lesz, de akkor is megcsinálom. Mert muszáj. Magam miatt, és a férjem miatt, hogy végre családunk lehessen.

A diéta

Az IR diéta nem egy nagy ördöngösség, ráadásul amióta eszerint eszem, sokkal jobban is érzem magam. Tavaly ilyenkor már nagyjából egy hónapja diétáztam, sőt, mire eljutottam a Mens Mentisbe, már két hete szigorúan tartottam, és egyáltalán nem esett nehezemre. A bevásárlás tovább tartott, mindent elolvastam, mindent kiszámoltam, itthon mérleggel főztem, de még a szendvicsemet is grammra kimértem a reggelihez.
Egy idő után ez szokássá válik, jobb lesz a szemmérték, és alig lesz szükség a mérlegre, maximum az új sütik kipróbálásához. Egyébként az a legjobb, ha olyan oldalakat találok, ahol előttem már valaki kipróbálta, lefőzte, kiszámolta, és közzétette. Ezúton is üzenem, hogy örök hálám mindegyik bloggernek! :)

Ami viszont sokkal nehezebb dió, összehozni a gluténmentes diétát az inzulinossal. A gluténmentes lisztek egytől egyig főként keményítőből állnak, nehéz velük dolgozni, a belőle itthon sütött kenyér enyhén szólva is pocsék, feladtam... Budaörsön van egy nagyon jó bolt ételallergiásoknak , ahol finomak a kenyerek, mindent lehet kapni, de ez még mindig nem oldotta meg a problémámat. A napokban viszont véletlen ráakadtam Bíró Katica blogjára, a Laktózmentes Fakanálra, ahol isteni kaják szuper receptjei vannak, mostantól ez lesz a gasztroblogok netovábbja - legalábbis nekem :)

78 kilóról indultam, most 59 vagyok. Ha csak a külsőm lenne a tét, és hogy megtartsam a mostani súlyomat, nem kéne ilyen szigorúnak lennem magamhoz, de így, hogy ennél sokkal többről van szó, meg kell húznom a gatyaszíjat még jobban, mert egy picit azért lazítottam. Ha kilókról beszélünk, 55 a cél. Ehhez viszont bőven kevés, ha tartom a diétát, ennél sokkal, sokkal, sokkal többet kell tennem... És ha csak rágondolok is elfáradok.

Kép innen

Kezdjük!

Eddig tartott a visszatekintés persze csak röviden, innen jönnek a mindennapok harcai, az apró örömök, a tervek, a teljesítések, eredmények, a lelkem, a hangulatom, és minden, amit le kell írnom, mert csak.

Egy biztos, hogy nagy lendületet adott Rhonda Byrne A Titok című könyve, ezt mindenkinek ajánlom olvasásra, egész más életszemléletet ad, mint azelőtt volt. Azóta nincs lehetetlen :)

Kép innen

Örökbefogadó szülők leszünk

Tavaly jutott először eszembe, hogy ha más nem, ez is egy megoldás. A lombik nálunk nem játszik, mert nem a teherbeeséssel van baj, hanem a megtartással. Sokat beszélgettünk róla, és abban maradtunk, hogy ha idén januárig nem történik semmi, jelentkezünk örökbefogadó szülőnek.

Nem jött a várt baba, pontosabban jött, de ment is, így február 5-én bekerültünk a TEGYESZ rendszerébe, várólistára. Túl vagyunk a tortúra nagy részén, erre egy hét is kevés lenne, mire elmesélném, úgyhogy annyi biztos, hogy már csak az alkalmassági határozatra várunk :)

Ha nem lehet vér szerinti babánk, akkor egy örökbefogadottat fogunk sajátként szeretni. Nem volt könnyű döntés, de ami biztos, hogy a várakozás eredményes, hiszen így látjuk az út végét, még ha hosszú is, viszont azt nem tudjuk, hogy lehet-e vér szerinti gyerekünk.

Tényleg nehéz, nagy teher ez, és a környezetünkben sokan nem értik, még olyanok sem, akinek a szűk családjában volt örökbefogadás, de ezt nem lehet elmagyarázni, ezt érezni kell.

A felkészítő tanfolyam végére mi úgy éreztük, hogy nem lesz szükség rá, és biztos lesz vér szerinti gyerekünk, de ettől még ezt a lehetőséget megtartjuk magunknak. És ami sokkal szörnyűbb, hogy vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő párok, mint mi, ezért hálásnak kell lennünk, amiért nekünk igazából nem is olyan rossz.

Ettől még folytatjuk a harcot, nem adjuk fel a reményt, hogy kismama-kispapa leszünk, szülni megyünk, és babázunk :)

Visszatekintés #3 - sorozatos vetélések

Októberben lett először ismét pozitív a tesztem, bár csak halvány, mert korán néztem. Addig túl voltam a második IR kontrollon, romlottak az értékeim, nagyobb adag gyógyszert kaptam (3x750 mg Meforal, majd Merckformin). Óvatosan mertünk örülni, és nagyon jól tettük, mert a 32. napon ismét vége szakadt, korai vetélés. Következménye nem volt, nem kellett beavatkozni.
Addig sem voltunk túl jó lelkiállapotban, de ez újra a mélybe lökött mindkettőnket. Nem beszélve arról, hogy ez még négyszer megismétlődött, szoros egymásutánban.
Kerestem az okokat, konzultáltam a dokival (nem volt jó passzban, úgy beszélt, mintha akkor látott volna először, és csak türelemre intett - akkoriban abból volt a legkevesebb), semmi nem történt.
Az utolsó alkalommal rákszűrésre mentem volna, reggel teszteltem, pozitívat. Az volt a műtét után az ötödik terhesség. Telefon, akkor már a doki gondolkodott, és azonnal Utrogestant adott, de hiába. Ismét korai vetélés.

Nem sokkal utána egy barátnőm kérdezgetett a gluténmentes diétáról, mert azt hitte, azon vagyok. Ezen felbuzdulva körülnéztem a témában, és megdöbbenve láttam, hogy a gluténérzékenység okozhatja a sorozatos vetélést - és erről megint senki nem szólt. Azonnal, orvosi kontroll nélkül elkezdtem. Érdekes módon a tüszőrepedés a 7-9. nap helyett ismét átkerült a 16-dikra, azóta nem puffadok, sokkal jobban érzem magam. Mivel ez a hónap üres volt (nem volt terhesség, miattunk), nem derült ki, hogy működik-e, viszont biztos vagyok benne, hogy a szervezetem örül a pihenőnek.

Megint teljesen véletlen találtam rá egy érdekességre, miszerint a Leiden-mutáció is okozhat sorozatos vetélést - persze erről sem szóltak. Ennek kiderítésére van egy egyszerű teszt, a szájnyálkahártyából kell mintát venni, megnézik, és küldik az eredményt. A tesztet mér megrendeltem, már csak a mintát kell beküldenem, hogy megtudjam, örököltem-e.

Most már higgadtan tudok erről írni, de nagyon fel voltunk háborodva, és elkeserített bennünket, hogy ennyire nem tájékoztattak a lehetőségekről, okokról. De most hiába kesergünk, ennek valószínűleg így kellett lennie, ezért tartunk itt. Előre nézünk, és megyünk tovább, mert ez egy maraton, az már biztos.

Visszatekintés #2 - elvesztettük az első babánkat

A pozitív tesztre nagy volt az öröm, úsztunk a boldogságban, csak azért, hogy a babánk tudja, hogy várjuk, megvettem neki az első kisnadrágot, és betettem a már rég neki szánt, kiürített szekrénybe.
A boldogság egy hétig tartott, mert vérezgetni kezdtem. Addigra a családjaink már tudták, hogy babánk lesz, nem bírtuk magunkban tartani. Ijedtemben elmentem a János kórház szakrendelésére, hogy nézzék meg mi van. A doki elképesztően bunkó és arrogáns volt, nem látott semmit, és a képembe vágta, hogy ennyi idősen mit akarok, meg ez egyébként is fenyegető vetélés. Sírva mentem haza, és még aznap felhívtam az másik orvost, aki a családban már volt másnak szülészorvosa.
Kedves volt, megnyugtatott, berendelt másnapra. Ő sem látott semmit, de aggódott a vérzés miatt, vérvételre küldött. A leletből egyértelműen igazolódott a terhesség, ez egy szerdai nap volt. Szombatra rendelt vissza, egyből reggel vérvétel, aztán UH. Ott beigazolódott, amitől rettegtünk, méhen kívüli terhesség, a bal petevezetékben. Már haza sem mehettem.

Teljes összeomlás, kértünk egyágyas szobát, nem bírtam volna ki pocakosok között. Április 21-én fél egy körül  megszakították az első, nagyon várt terhességemet, és ezzel együtt kivették a petevezetékemet is, ami tele volt összenövésekkel. A zárójelentés szerint nem volt szívhang, de ezt a hetedik héten valahogy nem tudtam elhinni.

Két hetet töltöttem otthon, a történtek az egész családot mélyen megrázták, de próbáltak biztatni bennünket. Mindketten összetörtünk, sírtunk együtt, külön, senkinek nem kívánom azt az időszakot. Próbáltuk úgy felfogni, ahogy a doki kérte, hogy az életemet mentették meg. Nem volt egyszerű.

A műtét után 3 hónap pihenőt írtak elő, addig nem szabadott teherbe esni, hogy ne legyen belőle vetélés. Figyeltünk is erre, októberig mégsem történt semmi.

Visszatekintés #1 - az első hónapok

2011. júliustól vágtunk bele a babaprojektbe. Akkor már egy éve nem szedtem a fogamzásgátlót, úgy gondoltam, annyi idő elég lesz, hogy a szervezetem megszabaduljon a bevitt vacakoktól. Már nagyon vágytam arra, hogy teljes család legyünk, és minden gólyahír megviselt, főleg miután eltelt néhány sikertelen hónap. Minden hónap végén kiborultam, nem értettem, így egy idő után orvost kellett keresnem. Legyen közel, ne kelljen heteket várnom egy időpontra, valaki ismerje, ezek voltak a fontos dolgok. A feltételeknek megfelelt egy doki a közeli kisvárosban. Bejelentkeztem, beszéltem vele, kedves volt, első körben elküldte a férjemet egy spermavizsgálatra (minden tökéletes), majd kiírta a régi protokoll szerint a Clostilbegyt-et. Ha visszamehetnék az időben, ezt soha többé nem szedném be. Peteérésem nem volt, ettől reméltük. Az eredmény viszont minden Closti kúra alatt totális kiborulás, sírógörcs, feszültség, és nulla eredmény. A harmadik adagot a férjem már nem engedte beszedni.

Gyanús volt, hogy valami nem stimmel. Peteérés továbbra sem volt, a ciklusom minden volt, csak normális nem, én pedig egyre csúsztam lejjebb.

Egy facebook csoportban valaki mesélt, hogy egy év alatt 40 kilót fogyott. Én is kövér voltam, a 163 centimhez 78 kiló, ez rengeteg. Rákérdeztem hogyan csinálta, hogy megpróbálhassam, ez volt a válasz: "Legyen inzulinrezisztenciád, és kezdjék el kezelni."  Persze nem kívánta, de szöget ütött a fejembe, kutatni kezdtem a témában. Minden összevágott. A minden küzdelem elleni hízás, az éhségrohamok, a rendszertelen ciklus, a gonosz szőrszálak, a pattanások, a meddőség. Mivel a doki semmit nem említett, a saját szakállamra (és pénztárcámból) elmentem laborba egy terheléses inzulin- és vércukorvizsgálatra. Mire megkaptam az eredményt, már tisztában voltam azzal, hogy mit kéne látnom, és tisztán látszott, hogy baj van. Megmutattam a nőgyógyásznak, nem értette, soha nem is hallott róla, annyit mondott, hogy megkérdezi a kórházban, aztán felhív. Ő azóta is hív, én pedig akkor voltam nála utoljára...
Elvittem a háziorvosnak is, aki ránézett, és közölte, hogy azzal minden rendben. Ekkor februárt írtunk, én pedig felhívtam a körzeti endokrinológiát időpontért. Júliusra kaptam, ezért mindjárt a Mens Mentis volt a következő lépés. Időpont volt két héten belül nagyjából, Breyer Helga doktornőhöz (akinek imába foglaltam a nevét). Fura lehet, de azért szorítottam, hogy IR-em legyen, mert azzal már lehet kezdeni valamit.

Igazam lett. A diagnózis kifejezett IR. Azonnal hármas kezelés, 3x500 mg Meforal, mozgás, 160 g ch diéta. Akkor már két hete diétáztam, két kilótól szabadultam meg, így a diétás tanácsadásra nem volt szükség.
Volt még pár hormonvizsgálat, megkaptam az útravalómat, és mehettem.

Eltelt pár hét, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy késik. A 34. napon teszteltem, pozitívat. El sem hittük, hogy sikerült, babánk lesz!

No és innen indult a kálvária legnehezebb része.